|
|
Idén is megrendezték az Alfa Romeo tulajdonosok hagyományos találkozóját, az AlfaCity-t. Az eseményt a rekordkísérletre készülő szervezők több év után új helyszínre, a komáromi Monostori erődbe költöztették, ahol hivatalos adatok szerint 764 Alfa Romeo gyűlt össze, melyek jelentős része a környező országokból érkezett.
|
1. oldal AlfaCity09
A múlt hétvégén került megrendezésre az AlfaCity, az Alfa Romeo tulajdonosok nemzetközi találkozója. Az immár hagyományos évadnyitó eseménynek ezúttal Esztergom helyett a komáromi Monostori erőd adott otthont, a helyszíncserét az egyre nagyobb számban felvonuló autó indokolta. Bár az erődben volt elég hely, sokan hiányolták az esztergomi hangulatot. Az előzetes információk szerint a kíváncsiságból kilátogatók nem tekinthették volna meg ingyen a rendezvényt, - mint utólag kiderült, a belépés ingyenes volt, csak a honlapon jelent meg téves információ - így lehet, hogy többen otthon maradtak.

A szervezők idén rekordszámú autóra számítottak, amiben nem is kellett csalódniuk. Számítások szerint több mint 700 Alfa Romeo regisztrált, ami Guinness rekord lehet, de a hitelesítésre még várni kell. Idén a találkozó résztvevőinek 20 százaléka külföldről érkezett, így lengyel, cseh, szlovák és szlovén rendszámú autókkal is találkozhattunk. Az utóbbi országból érkezett a találkozóra az az Autodelta tuningos Alfa Romeo 156, melyet végül a legszebb autónak választottak a már hagyományos szépségversenyen.

AlfaCityben kialakításra került egy old- és youngtimer sarok is, ahol Spider Duetto, Giulia GT és Giulia szedán is látható volt. A rendezvényen képviseltette magát a Fiat 850 Klub, így a torinói márka ikonikus autója is kiállításra került egy Fiat 1500-assal, egy Lancia Flavia Coupe-val és több Maseratival egyetemben.

A résztvevők szórakoztatásáról a dumaszínház gondoskodott, mely a színpadon elhelyezett AlfaCity matricás MiTo előtt lépett fel. Az egyedi MiTo egyébként eladó volt, - a jelentős árengedményt az AlfaCity főszponzora, a Fiat Magyarország Kft. Alfa Romeo üzletága biztosította – de a sorsáról nem érkezett hír.
AlfaCity09
H O Z Z Á S Z Ó L Á S O K
Ha még nem regisztrált felhasználónk, ide kattintva regisztrálhatja magát.A tartalomhoz csak regisztrált tagjaink tudnak hozzászólni. A hozzászólásokat moderáljuk! Bármilyen személyiségi jogot sértő, vagy durva megjegyzést a rendszerből azonnal törölni fogunk. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ön szerint hogy versenyez majd Valentino Rossi a felépülése után?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|