Német Nagydíj - kettős Ferrari siker helycserével
Német Nagydíj - kettős Ferrari siker helycserével
2010. 07. 25., Vasárnap, 16:46 Nyomtatható verzió  Küldje el ismerősének!
Forma 1 Százezer dolláros büntetés a csapatutasítás miatt.

Hirdetés

Kettős győzelmet aratott Hockenheimben a Scuderia Marlboro Ferrari csapat, melynek örülni kell, hisz úgy tűnik, hogy erőből győzték le a riválisokat. Fernando Alonso győzelmét azonban beárnyékolja az a tény, hogy Felipe Massa csapatutasításra adta át első helyét a spanyolnak. Massa megérdemelte volna a győzelmet, hisz kiválóan rajtolt, az első kanyarban már az élre is állt, majd a helycseréig biztosan őrizte pozícióját. Alonso a rajtnál Vettelt megelőzve állt a második helyre és szorosan követte csapattársát, de előzési pozícióba csak egyszer került, ezt a támadást azonban Massa visszaverte. A Ferrari a csapatutasítások tiltása ellenére jelezte Massának, hogy „Alonso gyorsabb”, a brazil pilóta pedig a következő kanyarban elengedte a spanyolt. A Ferrari egyértelműen a világbajnoki címre még esélyes Alonsot támogatja, ami ellen azt hiszem, senkinek sem lehet kifogása, a támogatás mikéntje viszont sokaknak, köztük a versenybíróknak is szemet szúrt. A stewardok a verseny után százezer dolláros büntetést szabtak ki a Ferrari csapatra és beidézték őket a Motorsport Világtanács. A Ferrari bejelentette, hogy kifizeti a büntetést, de később akár ki is zárhatják őket.

Fernando Alonso: "Ez egy nagyon fontos győzelem, amely mögött több hét kemény munka áll, a csapattagok azon dolgoztak, hogy behozzák a lemaradást fő ellenfeleinkkel szemben. Versenyről versenyre fejlesztések kerültek az F10-re, amely hatékonynak bizonyult, ez tette az autót versenyképesebbé. Nagyon örülök, mert győzni a Ferrarival nagyon speciális érzés. A rajtnál Vettel a falhoz nyomott, neki az volt az egyetlen gondolata, hogy engem leszorítson, míg Felipe a legtöbbet kihozta a helyzetből és mindkettőnket megelőzött. Megpróbáltam közel maradni csapattársamhoz és amikor nehézségei adódtak, megelőztem: biztos vagyok benne, hogy Felipe arra gondolt, mi a jó a csapatnak és értelmetlen lett volna kockáztatni, amikor Vettel üldözött minket. Még nem kell értékelni a világbajnokságot. Megmutattuk milyen a csomagunk egy normál versenyen és most egyszerűen folytatni kell a munkát, mindig a maximális pontszámot megszerezni. Ahogy mindig mondtam az utolsó ellenőrzést Abu Dhabiban kell megtenni."

Felipe Massa: "A pilóta mindig győzni akar, így nem vagyok teljesen elégedett második hellyel. Tudom, ebben az évben a csapat túl sok pontot veszített a korábbi versenyeken és ma fontos volt a maximális pontszámot megszerezni. Mi pilóták elsősorban a csapat érdekeit tartjuk szem előtt és ezt mutattam meg ma. Véleményem szerint ez nem volt csapatsorrend: mérnököm folyamatosan tájékoztatott arról, mi történik mögöttem, különösen, amikor szenvedtem a kemény keverékű gumikon: ezért úgy döntöttem, a legjobbat teszem a csapattal, a kettős győzelem a lehető legjobb eredmény, nem? Nagyszerűen rajtoltam, a idei szezonban a legjobban. Az elején a lágy keverékkel nagyon gyors tudtam lenni, de a keményebben nem tudtam ideális sebességet futni. Azt hiszem ma bebizonyítottam, amikor minden rendben van, győzni tudok. Nagyszerű lett volna a dobogó magasabb fokán állni, de ennek ellenére szeretném ezt az eredményt Fernando Marinsnak, rokonomnak ajánlani, aki a hét elején hunyt el."


H O Z Z Á S Z Ó L Á S O K

Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!
Felhasználónév:        Jelszó:        

Ha még nem regisztrált felhasználónk, ide kattintva regisztrálhatja magát.

A tartalomhoz csak regisztrált tagjaink tudnak hozzászólni. A hozzászólásokat moderáljuk! Bármilyen személyiségi jogot sértő, vagy durva megjegyzést a rendszerből azonnal törölni fogunk.


2010. 09. 09. Csütörtök,   Ádám
Legyen a kezdőlapom,  Kedvencek közé
Párizsi Autószalon 2010
Párizsi Autókiállítás 2010
 Tagdoboz

Felhasználónév:
Jelszó:


elfelejtettem a jelszavam»
 Szavazás
Ön szerint hogy versenyez majd Valentino Rossi a felépülése után?

Még elszántabb lesz, mint volt.
Gyors lesz, de óvatosabban fog menni.
Idén szenvedni fog, de jövőre egy másik csapatban újra a csúcson lesz.
Már nem lesz a régi.

 A kategória hírei

A FIA beidézte a Ferrari pilótáitA FIA beidézte a Ferrari pilótáit
Massa és Alonso mellett Domenicalinak is meg kell jelennie.
Elégedetlen a FerrariElégedetlen a Ferrari
A Spa-ban mutatott teljesítményt elégtelennek nyilvánították.
Belga Nagydíj - Massa szerzett pontot a FerrarinakBelga Nagydíj - Massa szerzett pontot a Ferrarinak
Alonso kiesésével nehéz helyzetbe került.
Belga Nagydíj, időmérő - Biztató kezdet után gyenge szereplésBelga Nagydíj, időmérő - Biztató kezdet után gyenge szereplés
Massa hatodik, Alonso csak a tizedik Spa-ban.
Magyar Nagydíj - Alonso újra a vb esélyesek közöttMagyar Nagydíj - Alonso újra a vb esélyesek között
A spanyol versenyző második lett a Hungaroringen, Massa negyedik.
Magyar Nagydíj, időmérő - A második sorból rajtolnak a FerrarikMagyar Nagydíj, időmérő - A második sorból rajtolnak a Ferrarik
Alonso és Massa újra a dobogós helyekért harcolhat.
Német Nagydíj, időmérő - Alonso 2 ezreddel maradt le a polerólNémet Nagydíj, időmérő - Alonso 2 ezreddel maradt le a poleról
Massa harmadikként rajtol holnap.
Domenicali: „Aki nem hisz a világbajnoki győzelemben, mehet.”Domenicali: „Aki nem hisz a világbajnoki győzelemben, mehet.”
A Ferrari nem hibázhat többet.
Raikkonent akarják a TifosikRaikkonent akarják a Tifosik
A szakemberek is osztják a szurkolók véleményét.
Massa lemondott a világbajnoki címrőlMassa lemondott a világbajnoki címről
A brazil pilóta szeretne véget vetni rossz sorozatának.
...tovább a(z) Forma 1 hivatalos oldalára!

 Partnereink

Autócentrum Szabó Idea-NET



Jogi Nyilatkozat
::
Médiaajánlat
::
Kapcsolat
::