Autótípusok




Lamborghini 400GT 2+2 Lamborghini 400GT 2+2
A 400GT 2+2 a Genfi Autószalonon debütált 1966-ban. Mindazonáltal, hogy az autó stílusa nagyon is hasonlított a 350GT-re, valamint a 400GT-re ez mégis egy teljesen új modell volt. A megkülönböztető jegyek egyike a megnövelt fejtér, valamint a 2+2 ülés.
Lamborghini Countach Lamborghini Countach
A Lamborghini Countach prototípusát 1971-ben ismerhette meg a nagyközönség a Genfi Autószalonon. Az autó elnevezését tekintve „kilóg” a többi Lamboghini közül, ugyanis a korábbi modelleket a bikaviadalok főszereplőiről nevezték el.
Lamborghini Diablo Lamborghini Diablo
A Lamborghini 1985-ben kezdte el a Countach utódjának szánt Diablo fejlesztését. A munkálatok eredményét 1991 januárjától vásárolhatták meg a vastagabb pénztárcával rendelkező vevők
Lamborghini Espada Lamborghini Espada
Az Espada modellek sokáig a legsikeresebb Lamborghini autóknak számítottak. Gyártásuk 10 éve alatt három generációjuk váltotta egymást.
Lamborghini Jarama Lamborghini Jarama
Akik azt gondolják, hogy a Jarama a nevét egy Madrid melletti F1 versenypályáról kapta, azok tévednek! Jarama egy messze földön híres spanyol bikatenyésztő terület, ahonnan az arénák leghírhedtebb harci bikái származnak.
Lamborghini LM002 Lamborghini LM002
A Lamborghini egy tőle szokatlan autót mutatott be 1986-ban a Brüsszeli Autókiállításon. Az LM002 egy agresszív megjelenésű, bivalyerős terepjáró volt, melyet az addig csak GT és szupersportkocsi gyártásáról híres Lamborghini 1986 és 1993 között összesen 328 példányban gyártott.
Lamborghini Miura Lamborghini Miura
Ferruccio Lamborghini Sant’Agata-i gyárában készült el a keresztben beépített középmotoros sportautók első képviselője, mely azóta is fémbe öntött példaként áll a tervezők előtt.
Lamborghini P350 Jalpa Lamborghini P350 Jalpa
A Jalpa a nevét természetesen egy harcos bikafajtáról kapta. 1981-ben mutatkozott be a Genfi Autószalonon, de az első sorozatgyártású modellt csak 1982-ben adták el. A Genfben bemutatott autó a korábbi Silhouette alvázára épült.
2012. 05. 18. Péntek,
Erik, Alexandra

Legyen a kezdőlapom,  Kedvencek közé
 Tagdoboz

Felhasználónév:
Jelszó:


elfelejtettem a jelszavam»
 Szavazás
Ön melyik autó miatt utazna el a 82. Genfi Autószalonra?

Bertone Nuccio
Alfa Romeo Giulietta Sprint Spider (1955, Bertone)
Ferrari F12 Berlinetta
Fiat 500L
ItalDesign - Giugiaro Brivido
IED Cisitalia
Lamborghini Aventador J
Maserati GranTurismo Sport
Pininfarina Cambiano
Touring Superleggera Disco Volante 2012

 Keresés

 

 Autómárkák

Alfa Romeo Lancia Fiat Ferrari

 Korábbi cikkek

»Beszámoló a 82. Genfi Autószalonról 2.rész
»Beszámoló a 82. Genfi Autószalonról 1.rész
»Bemutatkozott az új Fiat Panda
»Off-road/On-road – Jeep teszt
»Marco Simoncelli 1987-2011

 Galéria (videók)

Alfa Romeo Giulietta (teszt Dél-Afrika) #3 Shell-Ferrari reklám
Alfa Romeo Giulietta (teszt Dél-Afrika) #3
Shell-Ferrari reklám

 Korábbi hírek

»SUV tanulmányt mutatott be Pekingben a Lamborghini
»Mitől gyors a Ferrari kerékcseréje?
»Bahreini Nagydíj – Mindkét Ferrari pontszerző helyen
»Bahreini Nagydíj, időmérő – nem okozott meglepetést a Ferrari
»Újabb mérnököt igazolt a Ferrari
»Az Audi veheti meg a Ducatit
»Megjelent az Alfissimo! magazin 56. száma
»Újraindul az autógyártás Szerbiában
»Mozivászonra lépett a Thema
»Kínai Nagydíj – Kettő pont egy nehéz verseny végén

 Partnereink

Autócentrum Szabó Idea-NET

Maja Autókozmetika

Jogi Nyilatkozat
::
Médiaajánlat
::
Kapcsolat
::